Dobogómajor, Petneházy Club Hotel, a horvátországi Waterman Holiday, Holiday Club Hévíz mind-mind ismert szereplői a magyar üdülési jog iparágnak. Ahogyan Gazdasági Versenyhivatalnak, Fogyasztóvédelemnek, bíróságoknak is. Az említett szállodákban (ahogy sok más hotel esetében) üdülési jog birtokában tölthető el 1-1 hét, mely jogot előre (30 vagy 99 évre) szükséges megváltani. Ez a konstrukció tulajdonképpen a "bkvbérlet"-hez, vagy egy színház bérlethez hasonlít, azaz előre megváltva biztosít (ebben az esetben szállás) szolgáltatást. Alapvetően még értelme is lehetne, de mára mégiscsak korszerűtlenné vált. A fogyasztók által folyamatosan tapasztalt és az ítéletekben, határozatokban megerősített fondorlatok, erőszakosság pedig végképp megpecsételte a szebb múltú üdülési forma magyarországi jelenét.
A magyarországi időben osztott (time-share) üdülési rendszerek a kilencvenes évek elején kezdtek elterjedni. A hotelek építőjeként és üzemeltetőjeként Dr. Koltai Péter és Horváth Tibor nevével fémjelzett mai is létező Abbázia Group, valamint a mára többségében Dr. Uhel Gábor által birtokolt Holiday Club Hévíz - HCH IMMO nőtte ki magát azokban az időkben (a Proholiday Kft. a Holiday Club Hévíz értékesítője). A termék a vadkeleti időkben szépen terjedt, a csere lehetősége sokakat vonzott. A hotelek sokmilliárd forintos árbevételt produkáltak. Emiatt sokan vágtak bele önállóan, vagy az anyacégből saját vállalkozást hozva létre. ClubHotels, World Travel Hungary / Wellness Thermal Hotels, OPM Group, Kereknap, EuroBenefit és még számos más, sokszor nevesincs vállalkozás jelent meg. A frissen belevágók, kalandorok, vagy éppen a korábban hasonló cégnél dolgozó, de rosszabb képességű munkatársak miatt felhígult piacon a kontárság, lehúzás is megjelent, A hotelek nem csak szaporodtak, hanem a verseny növekedésével egyre erőszakosabb formákban végezték dolgukat. Ahogy egyre szűkült a piac, úgy lettek éhesebbek és gátlástalanabbak. Az új eladások egyre csökkentek, az aranybánya a korábbi klubtagok újbóli megkeresése maradt. Azok akiknek szállodája van, a fenntartási díjra hajtanak, akinek nincs, az az új belépők hiányában a régi klubtagoknak történő új értékesítésben látja a megoldást. A klubtagok nagy fájdalma azonban, hogy a kifizetett vételár mellett évről-évre kell fizetni a fenntartási díjat, ami az üdülő (apartman) azon heteire vonatkozott, amit a tulajdonos használ, azaz nem a teljes év költségeit viselte. Ez rendben is lenne, a legtöbb fejfájást a használóknak az okozza, hogy a fenntartási díjat akkor is fizetniük kell, ha az adott évben, években egyáltalán nem is veszik igénybe sem az alapüdülőt, sem pedig a csereüdülőket. A szerződések egyoldalú felmondása azonban nem lehetséges, a fenntartási díjat harminc évig, vagy 99 évig követelheti az üzemeltető. Sok esetben a szállodatulajdonos-üzemeltető-értékesítő kör megegyezik, még ha eltérő cégneveken is futnak a projektek, ezért a szállodai fenntartási díjat nem csak követelhetik, hanem követelik is. Ez mellesleg nem kevés teher egy családnak, hiszen 70-100-150ezer forintos összegekről van szó, évente.
Mi történik ma?
Nyilván emiatt sok az elégedetlenkedő ügyfél és ugyanezen okból kapnak két kézzel az egyre éhesebb hotelek ezután az összeg után. Az eladásnál ők maguk is érezték, hogy egy ilyen rendszeres fizetés kötelem „véglegessége” nem éppen vonzó pontja a megállapodásnak, ezért mivel a jog és kötelezettség hosszú távú, ezért eladható, örökölhető címszóval foglalták ezeket szerződésbe. Az örökölhetőséggel nincs is gond, az rendben működik, de az eladhatóság több sebből vérzik, még ha akkoriban szívesen festettek rózsaszín képet róla. Az üdülési jognak olyan másodlagos piaca mint pl. a használtautóknak, vagy használt gyerekruháknak, babakocsiknak nincs és nem is volt soha. Ez pedig leginkább maguknak a szállodáknak köszönhető. Felesleges abban reménykedni, hogy az ingatlanhoz kötött üdülési jog értéke, mint befektetés csak emelkedni fog és nem csak üdülnek vele, hanem emelt áron túladhatnak rajta. Jelenleg a töredékáron, vagy ingyen (!) kínált üdülési jogok hirdetéseivel van tele az internet és nem igazán izzanak a vonalak. Persze lehetne ez másként is, de jelenleg ez a helyzet.
Mivel akadályozzák a másodlagos piac létrejöttét a szállodák?
Azok a klubtagok akik ingyen is szabadulnának a jogtól, de valójában a fenntartási díjtól, felajánlhatják megvásárlásra vállalkozásoknak. Ez működő megoldás, de mivel ez egyben azt is jelenti, hogy az üzemeltető elesik az utolsó mentsvárat jelentő díjtól, minden eszközzel gátolja az átírást. Ami persze jogszerűtlen és értelmetlen, hiszen ő maga írta le, hogy el lehet adni. A hotelnek egyetlen dolga lenne, – pont mint egy autó adásvétel esetében a hatóságnak - tudomásul venni, hogy a jogot megvásárolták, annak új tulajdonosa van és a jövőben neki kell küldenie a csekket. Ma sok esetben tart ott a dolog, hogy a régi tulajdonosra a frászt hozzák a az üzemeltetők/hotelek azzal, hogy a eladó és vevő között létrejött szabályos szerződést nem ismerik el, mert az véleményük szerint nem rendes szerződés. Amennyiben ezt kellő vehemenciával-arroganciával közlik, akkor egy felkészületlen, sokszor nagymama-nagypapa korú ügyfél meg is szeppen, nem tudván, hogy ez nem így működik. Mi a teendő? Pontosan az, mint amikor egy autó eladása után küldenek nekünk egy parkolási díjas csekket. Ha az esemény az eladás után történt, akkor az már nem a korábbi tulajdonos ügye. Bemutatja a a szerződés másolatát, és a csekket, számlát visszaküldi, az összeg megfizetése nem az ő dolga. Amennyiben bárkinek problémája van a szerződéssel, vagy azt állítja, hogy az nem megfelelő, akkor azt csak ezután, hosszú eljárásban igazolhatja (mely eljárást neki, mint hotelnek kell elindítania, a saját költségén) és a bizonyítási kényszer is rajta van. Egy ilyen pert csak akkor nyerhetne meg, ha pl. a vevő fiktív lenne, ami viszont sosem az. Amennyiben a vevő és eladó valós, a szerződés érvényes. Nem lehet érv a vevő haszna, vagy vélelmezett elmaradt haszna, hiszen lehet, hogy rövidtávon nem mutatható ki a vevő számára eredmény, de lehetnek hosszú távú céljai. Sőt, hülyének lenni is állampolgári jog, ezt régóta tudjuk.
Az üdülők így egymás klubtagjaiból táplálkoznak, kommunikációjuk szinte már csak arról szól, hogy egyik cég emilyen, másik amolyan. Emailekben, álnéven írt fórumbejegyzésekben sározzák egymást, az ügyfelek védőszentjének beállítva magukat, pedig mindegyikük ugyanazt csinálja. Szinte már egy-egy ügyfélért folyik a csata, amiben már minden mindegy, persze a vásárló is, tőle csak a pénz kell. Ez a folyamat láthatóan már semmilyen fejlődést nem feltételez, kizárólagos célja a szálloda díjbevételeinek biztosítása, a rövidtávú túlélés reményében.
A jogok területén új és korszerű megoldások szükségesek, az egyébként okos és jó alapgondolatú megosztásos konstrukcióval a tagok alapvetően elégedettek, 60.000 magyar számára jelent nyaralási megoldást évente. Iparági becslések szerint 15.000 családot érint az eladás ellehetetlenülése, számukra komoly megoldást jelentene a jogok felhasználási lehetőségeinek továbbfejlesztése.